Sziasztok, jelentem eddig túléltük a felvágottszennyezést. Az elmúlt 2 napban ugyan ettünk akciós sonkát és virslit is, de még semmi jele, hogy ciánt pöfögnénk.

Most inkább már tényleg bepótolom az Izu-félszigetes beszámolót. A túrát jó szokásunkhoz híven gyakorlatilag az utolsó pillanatban (pénteken) találtuk ki, így csak vasárnap tudtunk indulni, pedig még szállást sem foglaltunk (de szombaton legalább vettünk egy remek hátizsákot 1050 jenért az uenói vásárlónegyedben (meg persze pálcára tűzött mézédes ananászszeleteket, csak hogy a fontosabbakat is megemlítsem)).

A félszigetről annyit tudtunk előre, hogy a tokióiak szeretnek nyaranta ide járni tengerpartra, mászkálni a hegyekben, illetve ejtőzni a híres onszenek (forróvizű forrásokra épült közösségi vagy éppen privát fürdő) egyikében. A Panoráma útikönyv egyenesen Japán Riviérájának nevezte, na azért ez egy kicsit túlzás.
A spórolás jegyében korán reggel indultunk, hogy még a viszonylag lassú személyvonattal is időben odaérjünk (3,5 órás út). A közlekedésről majd külön mesélek (érdemes), de jellemző, hogy gyakorlatilag ugyanaz a szerelvény vitt el 150 km-re, ami Tokióban metróként funkcionál.

Az első napot Simodában töltöttük, sok mászkálással (volt egy gyönyörű, csatorna köré épített régi faházakból álló sétány, l. galéria), egy remek ebéddel (a poszt szerzője még a sült hal sült szemét is megkóstolta), 2 fürdéssel és egy riokanban töltött éjszakával. Az első fürdésünk még viszonylagos amatőrizmust mutat: megkerestük a térképen legnagyobb jellel mutatott onszent, amiről persze kiderült, hogy most egy kb. 20 emeletes szálloda van rajta. Ettől függetlenül 1000 jen + törölközőbérlésért ki lehetett próbálni a fürdőjüket. Nem volt rossz, de a többihez képest nem nagy durranás. Volt női-férfi részleg (az onszenekben szigorúan csak anyaszült meztelenül szabad tartózkodni), illetve külső-belső medence. A második fürdésünk már a riokanunkban volt, ezekben a japán stílusú szállókban ugyanis általában van saját kis onszen. Persze csak 2 személyes, de ez nekünk éppen elég volt :). Plusz kipróbálhattunk a tatamin alvást kőkemény rizspárnával.

Másnap (hétfő szünnap volt) tovább buszoztunk Dogasimába, ami főleg a különleges partmenti szikláiról híres. Ismét csak kiváló galériánkra tudok hivatkozni :). A szokásos mászkálás - bizarrkaja-evés - onszenben fürdés triót most sem hagytuk ki. Én ugyan ebéd szempontjából biztosra mentem (rántott rák rizzsel), de Zsófi bekebelezett néhány guszta tengeri csigát is.

A hétvége számomra legnagyszerűbb pillanata azonban a kb. 200 m magas meredek óceánparti sziklafal szélébe vájt onszen volt. Erről már előre tudtuk, hogy érdekes lesz, így elég meglepő volt, hogy egy kb. 30 m2-es objektumról van szó. Ebben benne van férfi-női részleg 2 fürdője, 2 bemosakodója és 2 öltözője is. Szóval elég családias volt a hangulat. Mivel nyitott fürdőről van szó, a "falat" egy kb. 1,5 m magas hézagos deszkapalánksor alkotta, az óceán felé persze csak néhány szimbolikus keresztbe fektetett léc volt. Itt remekül lehetett szórakoztatni az alant elhajókázó turistákat, a hajókapitány nem véletlenül navigál erre. Páratlan élmény 2 tökmeztelen japán sráccal azon röhigcsélni, hogy a harmadik a szikla szélére kiállva himbálózva integet a fényképező kirándulóknak.

Hazafelé még útba ejtettük Suzendzsit (itt kellett buszról vonatra szállni), de már tudjuk, hogy több időt kellett volna rá szánni. Mesés kis fürdőtelep van a város mellett régi templomokkal, szép kertekkel, rohanó hegyi folyóval (ez a város már nem a parton, hanem a félsziget belsejében van) és rendkívül kedves hangulatú fürdőkkel. Este pedig döcögés haza.