Ma mutatták be Japánban a Honda Odyssey új verzióját. A régi (errefelé divatos családi autó) roppant jól nézett ki:
És ez még csak a gyári verzió. Főleg az ijesztő tekintetére érdemes figyelni. Az új sajnos már eléggé ugyanolyan lett, mint bármelyik másik Honda/bármilyen márka autója.
Érdekes módon Zsófit ez a hír nem villanyozta fel nagyon. Bennem van a hiba? Kérek visszajelzést, hogy érdekelnek-e valakit rajtam kívűl a beltenyészes japán autók.
Kedves olvasóink!
Óriási (mondhatnám kolosszális) büszkeséggel tölt el, hogy megtaláltam azt a kapcsolót, ami nem engedett eddig titeket kommentelni. Mivel sikerült kiiktatnom, mostantól mindenki szabadon kifejtheti véleményét a posztokkal kapcsolatban, nem kell hozzá IndaPass.
Amúgy túléltük a kétnapos Izu-félszigeten töltött hétvégi kirándulásunkat is. Beszámoló hamarost.
Lassan, de biztosan végére érek az 5 napos túra beszámolójának.
Utolsó állomásként Hirosimát, illetve az előtte fekvő öbölben lévő Mijadzsima szigetet látogattuk meg. Hirosimában igazából az emlékparkon kívűl nincsen szinte semmi említésre méltó, szokásos modern japán város (kb. 1,5 millió lakossal). Ezt persze a helyén kell kezelni: az 1945. augusztus 6-án a város központja felett néhány 100 méterrel felrobbant atombomba (a japánok csak A-bombként emlegetik) gyakorlatilag mindent letarolt 2 km-es körzetben kioltva mintegy 140000 életet. A várost ezután (sok más európai és japán várossal együtt) gyakorlatilag teljesen újra kellett építeni. A múzeum meglátogatása előtt érdemes néhány orizurut hajtogatni.
Meglátogattuk a Mazda gyári múzeumát is, ami kicsit csalódás volt. Sokkal több autóra, bemutatóra számítottam, de azért így sem volt rossz. Visszafelé a múzeum buszán ajándék Mazdás kulcstartót kaptunk, egy műanyag, ledes 2-es Mazdát. Aamer azonnal a csomagolás aljára nézett, majd hangosan felröhögött (már bocsánat). Made in China :)
A hirosimai öbölben fekvő Mijadzsima szigete 6. században, gyakorlatilag a tenger vizébe épült Icukusima szentélyről híres. A vízben álló kaput Japán 3 legszebb látványa között tartják számon. A sziget nagyon bájos, lehet túrázni a hegyen, rengeteg templom és szentély található mindenfelé, és híres a szigeten készült momidzsi mandzsu. Ez egy édes vörösbabbal töltött felejthető piskóta, aminek az érdekessége, hogy juharlevél alakja van. Az édes vörösbab töltelék amúgy nemzeti eledel, Nomura prof. saját bevallása szerint nagyon megrökönyödött, amikor Magyarországon babfőzelékkel kínálták a BME menzáján. Méghogy bab és nem édesség?
A sziget szintén híres kagylóéttermeiről és a turistáknak készült kézműves termékeiről.
A végén azért sikerült egy egész jót is ennünk egy öbölre néző szálloda éttermében.
Hazafelé repülővel jöttünk, ami a várakozással együtt azért nem sokkal gyorsabb, mint a Sinkanszen, viszont jóval drágább. De hogy egy hétköznapon egy Boeing 777-est majdnem megtöltöttek a Hirosimából Tokióba tartó üzletemberek, az durva. Képek a Picasán.
Ugyan még csak kevés képet (vigyázat, a galériában spoiler képek Hirosimáról!) kaptam a többiektől, így szegényes a kínálat, de mégis bemutatom útitársaimat, a jelenlegi Matsumae ösztöndíjasokat.
Balról (utánam): Aamer Ali Pakisztánból, Dzsamal Mohamed Ahmed Egyiptomból, Ija Fehéroroszországból és Velayuthaprabhu Indiából. A képről hiányzik Nohora Angelika (Kolumbia), ő a lenti képen baloldalt ül.
Tőlem jobbra egy angoltanfolyamot éppen elvégzett társaság (tanárnővel), akikhez beestünk. Kettejüket megkértünk az utcán, hogy segítsenek Nohorának pénzt kivenni, de a végére meghívtak minket sörözni.
Még lejjebb egy bónuszkép rólam egy Karaoke-bárból (tőlem balra Szuicsi Nakadzsima, az alapítvány vezetője éppen számot válogat).
A fene gondolta volna, hogy itt fogom fellendíteni a magyar gazdaságot. Vettem két magyar libatoll-töltetű paplant jópénzért, és nagyon meg vagyok elégedve velük. Az elektronikával ellentétben a libákhoz még ért a magyar!
Mi ér többet: 15 könyv vagy 1 iPod Touch? OK, ez nem is kérdés, szavazásra nem bocsátom, de ha valaki mindennap Engadget-et olvas, bizony néha elbizonytalanodik :)
A kirándulás második uticélja a Himedzsi kastély volt. Ez gyakorlatilag az egyetlen épen maradt középkori japán kastély. Igaz, a 2. vh. után ezt is szétszedték a legapróbb darabokra, és az eredeti tervek alapján részben az eredeti, részben az eredetivel megegyező anyagokból újjáépítették. De legalább nem beton belül, hanem tényleg fa. Durván néz ki az a 2 db, egyenként 1 m átmérőjű támasztóoszlop, ami a kastély súlyának nagy részét tartja. Mindenesetre a külső néhány 10 cm vastag fehér vakolás nem csak esztétikai okokból került fel, hanem jórészt a tűzvédelem miatt.
A kastélyt 1333-ban kezdte építtetni Akamacu Norimura, de a mostani erődöt csak 1580-ban kezdték el (Tojotomi Hidejosi volt ekkor a góré) és 1618-ban fejezték be. Az erőd célja alapvetően a nyugati nagyurak megrendszabályozása, felügyelete volt. A Tokióban (akkori nevén Edo) székelő sógun ugyanis nem nagyon bízott a jónéhányszáz km-re lévő alattvalóiban. A sógunátus megszilárdításakor (az ezután következő, nyugodt, virágzó időszak (1600-1868) a japánok egyik kedvence) számos intézkedést vezettek be a vidéki nagyurak kordában tartására, pl. olyan "bevehetetlen" várakat építettek, mint a Himedzsi-dzsó. A kastélyt valóban nem sikerült senkinek elfoglalnia, de ezt elsősorban nem a rengeteg rafinált építészeti fogásnak, a kiismerhetetlen, kanyargó, csapdákba vezető ösvényeknek, a jól megtevezett többszintű védelemnek, vagy éppen a katonák hősiességének köszönhették, hanem annak, hogy senki nem is próbálkozott az ostrommal. Biztos ami biztos, a sógun azért gyakran ideküldött néhány nindzsát kémkedni, nehogy elbízza magát a várúr.
A kastélyt végigjárva némi kiállításban is lehet gyönyörködni, de ezt a részt nem vitték túlzásba. A várfal mellett viszont a korabeli szamuráj-lakótömb alapján építettek egy szép kis parkot kertészettel, tavakkal, teaházzal és légkondícionált étteremmel. Természetesen mindet végigpróbáltuk :)
Az ebédünk hagyományos japán menü: jobb középen szusi (előtte szójaszósz mártogatáshoz), balra elől hideg leveslé, ebbe kellett tunkolni a mellette lévő hagymát, szezámot stb. valamint a mögötte lévő jégkásán érkező tésztát és tengeri herkentyűket (a dinnyét szerencsére nem). Hátul középen langyos tojáshableves (jobb nevet nem tudok rá), jobb hátul tea.
Ebéd után teaszertartás volt, amennyire ronda, annyira finom sütivel és teával.
Képek emitten.
Mint azt már jópáran tudjátok, ittlétem 2. hetét (pontosabban hétfőtől péntekig) egy ún. Study Tour-on töltöttem a többi, jelenleg éppen Japánban lévő Matsumae ösztöndíjassal, illetve az alapítvány két munkatársával együtt. A szervezés kiváló volt, az alapítványosok kitettek magukért. Bár ők fizettek mindent, nem spóroltak: elegáns szállodák, állandó taxizás, oda Sinkanszen, vissza repülő, kiváló vacsorák, teaszertartás stb.
Első állomásunk Kiotó volt. A most 1,5 milliós város hosszú ideig (794-1868) Japán fővárosa, császári székhely volt. Kultúrális jelentősége miatt a 2. világháborúban nem is nagyon bombázták, így a legtöbb történelmi emléket őrző japán város. Kb. 1650 buddhista templomával és 400 sintó szentélyével lenyűgöző hangulatot áraszt (akármilyen prospektusosan is hangzik ez), özönlik is rá a rengetek turista. Tokióhoz képest meglepő mennyiségű fehér ember van itt, de állítólag a japánok is szeretnek ide kirándulni.
Ugyan csak hétfő este kellett volna Kiotóban összegyűlnünk, egy másik ösztöndíjassal (Ija Fehéroroszországból) már kora délután odamentünk, hogy minél több templomot meg tudjunk nézni. Este a többiekkel együtt vacsoráztunk, másnap pedig igazi turistaként nagy busszal, zászlós idegenvezetővel, sok amerikaival együtt tettünk egy körutat. Megnéztük a császári palotát, a sógunok palotáját (Nidzsó Palota), az Arany Pagodát, egy hatalmas szentélyt, az 1001 Kannon termét, és a hegyoldalon lévő Kijomizudera templomegyüttest. Mit mondjak, lenyűgöző.
Tessék szépen megnézni a fotókat. A legdurvább talán az 1001 Kannon volt. Egy régi (1164-ben épült) templom épületében 1001 db 1000 karú* Könyörületes Buddha (Kannon) szobor van egymás mellett hosszú sorokban. A szobrok persze nem teljesen egyformák, mindegyiknek egyedi arca van. A legnagyobbat két oldalról 500-500 embernagyságú veszi körül, és 29 kisebb istenség vigyáz rájuk. Fotózni bent sajnos nem lehetett, de itt van két link: Google Images, angol Wikipedia szócikk.
Sajnos többminden nem fért az időnkbe, mert másnap reggel már mentünk a Himedzsi kastélyba. De erről majd legközelebb.
*: Igazából csak 40 karjuk van, de mindegyik 25 világot szimbolizál, így 1000-nek számítanak :)
Ma (megint) ünnepnap van (a napéjegyenlőségre való tekintettel halottak napja van), így tudok egy kicsit írkálni.
Vettem hajnyírót, az otthonit nem volt kedvem elcipelni. Jó kis Philips-et, csak hogy ismerős legyen. Made in Hungary, még jobb. Mondanom sem kell, nem is működött. Gyári hibás. Megérdemeltem, így jár az, aki Japánban magyar elektronikát vesz. Persze szó nélkül kicserélték, a második már megy :)
Ígérem, a következő poszt már kicsit érdekesebb lesz...
Kedves olvasótáborom! Lecsekkoltam ám, mióta nem voltam itthon, 4 látogatást mutat a rendszer. Kösz! Kezdésnek ugyan nem olyan fényes, de figyelembe véve az egy szem posztomat, mindjárt jobban néz ki.
A jelek szerint otthonkámban is lett internethozzáférésem, így már semmi nem áll utamban, hogy hosszas és kimerítő leírásokat adjak. Holnaptól lehet izgulni!
